You are here

Gecse Krisztián-Dániel (274) · 2020-09 · beszámoló

Submitted by gecsekrisztian on Wed, 2020/09/16 - 13:02

A szakmai gyakorlatokról az volt az elképzelésem, hogy egyszeri, 1-2 hónapos rövid munka és tanulás lehetőségét jelentik, mindezt egyben. Azonban úgy látom, hogy ennél sokkal több lett. Számomra legalábbis sokkal több lett!

Emlékszem az első alkalomra, amikor eldöntöttem, hogy az Exodushoz megyek. Izgultam, hogy mi lesz ebből, az angol sem ment igazán, nehezen illeszkedtem be az újabb helyeken, nem mindig mertem vállalni azt aki vagyok. Egy szép íve lett ennek és az Exodusos szakmai gyakorlat barátokat, ismerősöket és megerősítést hozott. Megerősítést a szolgálatra, a beilleszkedésre, az új lehetőségek legyűrésére, önmagam vállalására. Az idei alkalommal teljesen azt éreztem, hogy ez a valami az enyém is, hogy ebben gyökeres részem van, ezt magaménak vallom. Sokat dobott a látóhatáromon. Nagyrészt irodai munkát végezhettem, néha itthonról máskor az Exodus irodában és így olyan lehetőséget aknáztam ki, amilyet az első alkalommal nem tudtam. Most már a tervezés mögé látok, el tudok készíteni egy munkabeosztást, merek csapatban dolgozni és felelősséget vállalni mások munkájáért is.

A szakmai tapasztalaton túl sokat jelentett számomra a támogató közösség. Egyszerűen arra döbbentett rá, hogy közösség nélkül nem teljes az élet istentisztelete. Öröm volt úgy dolgozni, hogy imádságban vittük Isten elé a mindennapunk dolgait, hogy egymás hite által növekedtünk és egymás terheit hordoztuk ha kellett.

A közösségen belül pedig találtam egy mentort is. Egy ilyen életrevaló mentort és átalakult a mentorálasról való képem. Bár a terapeutákról gondoltam azt, hogy mindenkinek szüksége lenne egyre, most így gondolkodom a mentorokkal kapcsolatban. Azt látom, hogy a megfelelő szakmai és lelki fejlődésnek egyik elengedhetetlen tartópillére a mentorálás, a személyes vezetés. Törekedni fogok arra, hogy legyenek mentoraim és hogy magam is jó mentor lehessek mások számára. Új dolog volt ez nekem és legelőször egy világi cégnél találkoztam ezzel a fogalommal. Utána a teológián a felsőbb éves barátaim és szobatársaim mentoraim is lettek egyben. Ezután pedig az Exodusnál találkoztam újra a mentorálással ahol számomra és elengedhetetlen lett a fejlődésem és előmenetelem szempontjából.

Sok mindent jelentett idén is a szakmai gyakorlat. Valahogy ez az az alkalom ami motivál és előbbre visz, ami felkészít és közelebb hozza számomra a szolgálat ízét, ami azáltal, hogy dolgozni enged, meghozza a motivációt is a tanulásra. Elméletet és gyakorlatot hozza össze. Nekem így megy igazán a tanulás!