„A maradandóság városa.” Így nevezte egyik kedvenc költőm, Ady Endre harmadév második féléves tanulmányaim színhelyét. Akik olvasták a verset azoknak egyből beúgrik melyik magyar városról van szó, a többieknek ajánlom elolvasásra.
Egy kolozsvári online szessziót követően nagy reményekkel indultam el megkezdeni cserediáki pályafutásom az Erasmus + programnak köszönhetően. A járványhelyzet mondhatni sok fejfájást okozott és bár a határon cserediáki mivoltomról érdeklődtek a román határőrök, megtapasztalhattam, hogy Isten minden helyzetben csodálatos útitársam, aki ott van mellettünk az élet minden kisebb, nagyobb kihívásaiban. Benne bízva indultam neki ennek a félévnek is, így az sem stresszelt, hogy a GPS-em néhányszor körbevitt a város központjában, míg végre megpillanthattam a Maróthi Kollégium bentlakását. Már a bejelentkezésnél tapasztaltam mennyire segítőkészek, közvetlenek a kollégium dolgozói és miután sikerült leparkolnom ismerős arcok fogadtak a bentlakás udvárán, ugyanis négy kolozsvári társam már előttem megérkezett.
A kolozsvári „feeling” több szempontból is adott volt, hiszen a társak mellett, minden főtéri sétám a „kétágú” templom mellett vezetett el. Úgy gondoltam minden adott ahhoz, hogy egy csodálatos félév várjon rám. Szép város, modern, jól felszerelt szoba, bentlakás, a szobatársam az egyik legjobb barátom és még az idő is kedvezett, hiszen február közepétől egy hosszabb időszakig napsütés és +10 fok volt jellemző. Az egyetlen „tövis” a korona vírus és a vele járó korlátozások voltak, és bár a remény sosem veszett el, hogy visszáll a személyes egyetemi oktatás, erre sajnos nem került sor.
Végső soron minden korlátozás, nehézség ellenére sikerült élményeket szerezni és mindíg szép emlékként gondolok vissza az itt eltöltött öt hónapra. Amíg lehetett ellátogattam a város református templomaiba, istentiszteleteire, néhányszor sikerült megcsodálni az egyetemet, ahol szülőfalum, Koltó ikonikus költőjének, Petőfi Sándornak a szobra különösen jó érzésekkel töltött el. Rengeteget sétáltunk a szobatársammal a városban, nem volt olyan hét, hogy ne látogassuk meg a Nagyerdő melletti Székelyek parkját illetve a kocogás is gondoskodott a mindennapi jó közérzetről. Ami az oktatást illeti nagyon szimpatikusak voltak a tanárok, sok új dolgot tanulhattunk. A homiletika tantárgy különösen megérintett, melyet itthon csak negyed évben tanulunk, ott sikerült elsajátítani egy jó prédikáció alapvető szempontjait, melyet hiszem, hogy itthoni tanulmányaim során is tudok kamatoztatni.
Végső következtetésként elmondhatom, hogy fejlődtem, mind szakmailag, mind ismeretben illetve sok élménnyel gazdagodtam a félév során és bár „pulykakakast” nem állt szándekomban haza hozni, kijelenthetem nem tértem haza üres kézzel. Köszönöm a lehetőséget és ajánlom figyelmetekbe a „maradandóság városát” impozáns hittudományi egyetemével együtt.