Budapest. Álmaink helyszíne. A megfoghatatlan magasság otthona. Egyházilag a szakmai elismerések városa. A fejlődés legbiztosabb lehetősége. A Duna, a Margit-sziget, a Deák, a fák, a sárga villamos otthona. Nem volt olyan opció, hogy ne menjek. Hogy ne próbáljam ki. Hogy ne éljem át. Egyszer életemben. Hogy lehetek én is.
2021 nyarán újból szakmai tapasztalatot, új barátságokat, élményeket szerezhettem a MRE Zsinati Ifjúsági Irodánál az Erasmus+-nak köszönhetően. Ezt tetőzte a főváros nyüzsgése, a teológustársaim jókedve és a kedves fogadtatás, így a végéhez közeledve újból elmondhattam, hogy: hálás vagyok Istennek ezért a lehetőségért.
Ha egy szóban kellene jellemeznem azt, hogy milyen volt másodjára az Exodus Egyesülethez menni szakmai gyakorlatra, akkor azt mondanám: hazatérni. Különleges volt azt látni, hogy mennyi minden változott egy év alatt, nem csupán a világ, hanem maga az Exodus is bővült, növekedett, de az a szeretet, amivel fogadtak, cseppet sem változott, sőt csak erősödött az idei munkaidő alatt.
Talán kicsit túlzás lenne azt állítani, hogy a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonba érkezve olyan érzésem támadt, mintha haza érkeztem volna, de azt biztosan kijelenthetem, hogy bár egy egész év telt el a legutóbbi ottlétem óta, ez az idő legfeljebb egy-két hétnek tűnt, amikor idén nyáron ismét beléptem az intézet kapuján.
Miután sok ideig nem mehettünk ki a legtöbb esetben a szobából sem, ez a szakmai gyakorlat lehetőséget adott arra, ami vírushelyzet előtt egyértelmű volt: a személyes szolgálatra. A sok jó élmény közül a legmeghatározóbb talán ez marad: végre, újra lehet mások jelenlétében dicsőíteni, áhítatokat tartani, játszani, élni.
A 2020/21-es tanév szakmai gyakorlatát a Magyarországi Zsinati Ifjúsági Irodánál töltöttem. Ugyanolyan csodálattal figyeltem a munkatársak szorgalmát, kitartását, örömét, mint évekkel ezelőtt, amikor a zsinat által szervezett tanítványképzésen vettem részt. A csodálat engem is munkatárssá formált. Ott voltam közöttük, és volt lehetőségem az érem másik oldalát is meglátni.
"Páloskert Somogy megye Gálosfa településén a Zselic lábánál fekvő gyönyörű természeti környezetben lévő összefüggő terület. A 23 éve működő Családokért és Közösségekért Alapítvány elsődleges célja a családok és kisebb-nagyobb közösségek keresztyén alapokon való összetartása és segítése kulturális, vallási, rekreációs és sport tevékenységek által." Ez áll a rövid ismertetőben az emléklapomon. Röviden: gyönyörű hely, sok fizikai és lelki munka.
„A maradandóság városa.” Így nevezte egyik kedvenc költőm, Ady Endre harmadév második féléves tanulmányaim színhelyét. Akik olvasták a verset azoknak egyből beúgrik melyik magyar városról van szó, a többieknek ajánlom elolvasásra.
Amikor változásról van szó, gyakran halljuk a kifejezést, hogy ismeretlen vizekre evez valaki. Milyen érdekes, hogy a tengerek és óceánok, a messzeségbe elnyúló nagy víz a mai napig bárki számára érthető hasonlatként van jelen a köztudatban. Mély és ismeretlen volt számomra is minden új környezet, helyzet és találkozás, amellyel ebben a félévben Debrecenben “úszhattam szembe”.
A Forrás. A forrás? Nem, a Forrás.
A budapesti Tiszta Forrás Alapítvány fogadott idén nyáron köreibe (intézményébe), hogy tanulhassak, fejlődhessek az ott elvégzett szakmai gyakorlat által. Hálás vagyok ezért a lehetőségért, mert mostanig külön nem fogadtak tőlünk teológust, csak az RMK-n keresztül.
2020 nyarán az Erasmus+ szakmai gyakorlat pályázatának köszönhetően, lehetőségem adódott, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálatnál szakmai gyakorlaton vegyek részt. Hálás vagyok elsősorban Istennek, hogy minden nehézség ellenére sikerült kiutaznunk és eltudtuk kezdeni szolgálatunkat. Mindez azonban nem valósulhatott volna meg az MRSZ nyitott, szeretetteljes, és megértő hozzáállása nélkül, hiszen a koronavírus járvány minden tervet felborított, azonban a szervezet ennek ellenére is fogadott bennünket.
A szakmai gyakorlatokról az volt az elképzelésem, hogy egyszeri, 1-2 hónapos rövid munka és tanulás lehetőségét jelentik, mindezt egyben. Azonban úgy látom, hogy ennél sokkal több lett. Számomra legalábbis sokkal több lett!
A 2020-as év mindannyiunk számára tartogatott izgalmakat és ez a nyári mobilitással sem alakult másként. Budapesten az Exodus irodánál hatalmas szeretettel és lelkesedéssel fogadtak bennünket, majd egy kis koronavírus teszt után be is dobtak minket a mély vízbe, azaz inkább egy kicsiny falusi gyülekezetbe, ahol éppen, szerintük gyerektábor, szerintem vakációs bibliahét zajlott. Hogy hogyan hívjuk az mindegy is, lényeg, hogy a gyerekek hitét, bibliaismeretét, közösségtudatát igyekeztük fejleszteni, hogy ezáltal közelebb kerülhessenek Istenhez.
Egy kicsit megbotránkoztam, amikor az első reggeli kávézás alkalmával az asztaltársaság tagjai úgy beszélgettek Katiról, Mariról és Zsuzsiról, mintha valamilyen tárgyak lennének, amiket egyszer vagy kétszer ki lehet próbálni.
Segíteni kiváltság! Ezzel a jelmondattal indultam neki a nyárnak, tudva azt, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat debreceni székhelyén fogom tölteni a nyári szakmai gyakorlatot. Jó kis szlogen volt, bevallom, de ahogyan mondani szokás: a szó elszáll, így hát igyekeztem gyakorlatba ültetni.
Félelmekkel a szívemben indultam el ötödév második félévében Budapestre. Még az utolsó pillanatban is azon gondolkodtam, hogy vissza kellene mondanom ezt a lehetőséget és jobb lenne itthon maradni. Akik ismernek, azok tudják, hogy nem vagyok egy kalandvágyó ember. Sokkal jobban szeretek otthon maradni, bezárkózni és a saját kis jól megszokott világommal törődni. Nem szeretem a változást, és minden új történés félelemmel tölt el. Sok külső ösztönzésre hallgatva mégis nekivágtam ennek a kalandos félévnek. És utólag átgondolva, egy pillanatig sem bánom.
Miért? Talán ez volt az a kérdés, ami legtöbbször felmerült bennem a nyáron. Miért ilyen nehéz keresztyénnek lenni? Miért szenvedünk? Miért van ennyi huncutság, és mosoly a gyermekek arcán a kórtermekben? Mert ennyi csillogó szempárt egy helyen látni egy időben soha nem láttam, mint akkor ott a budapesti Bethesda Gyermekkórházban a szakmai gyakorlatom során.
A lelkem útján
Évek óta a kedvenc zenekarjaim közé tartozik az Anna and the Barbies és ahogy Budapestre érkeztem a 4-es 6-os című dala járt a fejemben. Érkezésem utáni reggelen kiderült, hogy a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyerekkorháza felé a 4-es 6-os villamossal kell közlekednem, megtudva ezt az információt mosolyt csalt az arcomra és újra meg újra meghallgattam ezt a dalt, ami így már más értelmet kapott.
Az Erasmus program segítségével nyári szakmai gyakorlaton vehettem részt a budapesti Bethesdai Református Gyermekkórházban. A szakmai gyakorlat során klinikai lelkigondozást végeztem különböző osztályokon.
Talán az lenne a legformálisabb megközelítése a beszámolómnak, ha én is mindenekelőtt a hála szóval jellemezném az érzéseim. Nem fogom ezt tenni. Nem azért mintha e nemes érzés egy fikarcnyi szegmense sem fogalmazódott volna meg benne, hanem mert úgy érzem, hogy a közhellyé íztelenedett szónál sokkal jobban kifejezik a sorok közt rejtőzködő, sok esetben még a magam számára is kimondatlan, az akaratlagosan vagy ösztönösen becsempészett, szavakba zsugorodott emóciók.
2018 szeptemberétől, 2019 januárjáig egy szűk félévet, tanultam, Miklós Tamás évfolyamtársammal együtt, a Tiszán Inneni Református Egyházkerület lelkészképzésének fellegvárában, vagyis a Sárospataki Református Akadémia intézményének falain belül.
Mindenekelőtt szeretném a hálámat kifejezni a lehetőségért, hogy fél évet tölthettem el az Anyaországban. Őszintén szeretnék „beszámolni”, ferdítések vagy utólagos eufória nélkül.
Mint sok más ember, én is képes vagyok minden szóhoz, érzéshez, emberhez egy dalt asszociálni. Így történt, hogy egész nyáron a Honeybeast Budapest vs London számát hallgatva készültem a budapesti öt hónapomra.