A szakmai gyakorlatokról az volt az elképzelésem, hogy egyszeri, 1-2 hónapos rövid munka és tanulás lehetőségét jelentik, mindezt egyben. Azonban úgy látom, hogy ennél sokkal több lett. Számomra legalábbis sokkal több lett!
A 2020-as év mindannyiunk számára tartogatott izgalmakat és ez a nyári mobilitással sem alakult másként. Budapesten az Exodus irodánál hatalmas szeretettel és lelkesedéssel fogadtak bennünket, majd egy kis koronavírus teszt után be is dobtak minket a mély vízbe, azaz inkább egy kicsiny falusi gyülekezetbe, ahol éppen, szerintük gyerektábor, szerintem vakációs bibliahét zajlott. Hogy hogyan hívjuk az mindegy is, lényeg, hogy a gyerekek hitét, bibliaismeretét, közösségtudatát igyekeztük fejleszteni, hogy ezáltal közelebb kerülhessenek Istenhez.
Egy kicsit megbotránkoztam, amikor az első reggeli kávézás alkalmával az asztaltársaság tagjai úgy beszélgettek Katiról, Mariról és Zsuzsiról, mintha valamilyen tárgyak lennének, amiket egyszer vagy kétszer ki lehet próbálni.
Segíteni kiváltság! Ezzel a jelmondattal indultam neki a nyárnak, tudva azt, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat debreceni székhelyén fogom tölteni a nyári szakmai gyakorlatot. Jó kis szlogen volt, bevallom, de ahogyan mondani szokás: a szó elszáll, így hát igyekeztem gyakorlatba ültetni.
Félelmekkel a szívemben indultam el ötödév második félévében Budapestre. Még az utolsó pillanatban is azon gondolkodtam, hogy vissza kellene mondanom ezt a lehetőséget és jobb lenne itthon maradni. Akik ismernek, azok tudják, hogy nem vagyok egy kalandvágyó ember. Sokkal jobban szeretek otthon maradni, bezárkózni és a saját kis jól megszokott világommal törődni. Nem szeretem a változást, és minden új történés félelemmel tölt el. Sok külső ösztönzésre hallgatva mégis nekivágtam ennek a kalandos félévnek. És utólag átgondolva, egy pillanatig sem bánom.
Miért? Talán ez volt az a kérdés, ami legtöbbször felmerült bennem a nyáron. Miért ilyen nehéz keresztyénnek lenni? Miért szenvedünk? Miért van ennyi huncutság, és mosoly a gyermekek arcán a kórtermekben? Mert ennyi csillogó szempárt egy helyen látni egy időben soha nem láttam, mint akkor ott a budapesti Bethesda Gyermekkórházban a szakmai gyakorlatom során.
A lelkem útján
Évek óta a kedvenc zenekarjaim közé tartozik az Anna and the Barbies és ahogy Budapestre érkeztem a 4-es 6-os című dala járt a fejemben. Érkezésem utáni reggelen kiderült, hogy a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyerekkorháza felé a 4-es 6-os villamossal kell közlekednem, megtudva ezt az információt mosolyt csalt az arcomra és újra meg újra meghallgattam ezt a dalt, ami így már más értelmet kapott.
Az Erasmus program segítségével nyári szakmai gyakorlaton vehettem részt a budapesti Bethesdai Református Gyermekkórházban. A szakmai gyakorlat során klinikai lelkigondozást végeztem különböző osztályokon.
Talán az lenne a legformálisabb megközelítése a beszámolómnak, ha én is mindenekelőtt a hála szóval jellemezném az érzéseim. Nem fogom ezt tenni. Nem azért mintha e nemes érzés egy fikarcnyi szegmense sem fogalmazódott volna meg benne, hanem mert úgy érzem, hogy a közhellyé íztelenedett szónál sokkal jobban kifejezik a sorok közt rejtőzködő, sok esetben még a magam számára is kimondatlan, az akaratlagosan vagy ösztönösen becsempészett, szavakba zsugorodott emóciók.
2018 szeptemberétől, 2019 januárjáig egy szűk félévet, tanultam, Miklós Tamás évfolyamtársammal együtt, a Tiszán Inneni Református Egyházkerület lelkészképzésének fellegvárában, vagyis a Sárospataki Református Akadémia intézményének falain belül.
Mindenekelőtt szeretném a hálámat kifejezni a lehetőségért, hogy fél évet tölthettem el az Anyaországban. Őszintén szeretnék „beszámolni”, ferdítések vagy utólagos eufória nélkül.
Mint sok más ember, én is képes vagyok minden szóhoz, érzéshez, emberhez egy dalt asszociálni. Így történt, hogy egész nyáron a Honeybeast Budapest vs London számát hallgatva készültem a budapesti öt hónapomra.