You are here

Személyes beszámolók

László Bernadett (366) · 2022-10 · beszámoló

Közzétette LaszloBernadett · Ke, 2022/10/04 - 18:32

A 2021/22-es tanév szakmai gyakorlatát a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban (továbbiakban SAO) töltöttem. A tavalyi beszámolómhoz hasonlóan úgy érzem, már itt, az elején leírom az olvasók számára, hogy érdemes nyári szakmai gyakorlatként ezt az intézményt választani és megtapasztalni, megélni mindazt, amit szavakkal nem tudok megfogalmazni, kifejezni, mert számomra annyira jól telt. Talán merészen, de úgy fogalmaznék, hogy az egyik legjobb döntés volt a teológus éveimet és azon belül, az Erasmus szakmai gyakorlatokat ezzel az intézménnyel megkoronázni.

Szabo Andor Gellert (126) · 2022-09 · beszámoló

Közzétette Szabo Andor Gellert · Sze, 2022/09/14 - 16:19

Egy különös szakmai gyakorlat Vésztőn. A különös nyári gyakorlat már a kiírási időszakban kezdődött. Tamással, az egyik teológus jóbarátommal elhatároztuk, hogy együtt megyünk nyári gyakorlatra. Több helyre is beadtuk a pályázatunkat, azonban sajnos nem fogadták el. Így eszembe jutott, hogy még 2018-ban, négy évvel ezelőtt voltam Vésztőn, igaz, hogy akkor a Református Valláspedagógiai egyetem keretein belül. Végül felvettem velük a kapcsolatot és nagyon nagy örömmel fogadtak minket, hisz mindenhova elkell egy-két segítő kéz.

Telegdi István (352) · 2022-09 · beszámoló

Közzétette telegdiisti · Sze, 2022/09/14 - 10:30

Ölelések már a sokadik alkalommal, kézfogások, melyek mögött jól ismert tekintet örül nekem a szemüveg mögött, és új arcok, akik keresik, vagy újra keresik a Felé vezető utat. Leginkább így jellemezhetném a Szeged-Honvéd Téri Református Egyházközségben eltöltött szakmai gyakorlatot.

Balázs Gergő (307) · 2022-09 · beszámoló

Közzétette balazsgergo · Hét, 2022/09/05 - 16:33

Idén nyáron a Sárospataki Nagykönyvtárban végeztem szakmai gyakorlatot. Az itt végzett munka különlegessége, hogy a diáknak lehetősége van betekintést nyerni több intézmény működésébe is. A Sárospataki Nagykönyvtár helyszíne ugyanis otthont ad egy levéltárnak, egy adattárnak és egy múzeumnak. A könyvtár igazgatójának jóvoltából az ott töltött idő alatt egy kicsit mindenhol tanulhattunk, bár a legtöbb időt a könyvtár repozitóriumában töltöttük. Megismerkedtünk a múzeum dolgozóival és az ott folyó munkával, néhány alkalommal a segítségükre is lehettünk.

Balázs Gergő (307) · 2022-07 · beszámoló

Közzétette balazsgergo · Hét, 2022/07/11 - 09:53

Csendes, nyugodt, otthonos. Ezek a szavak fogalmazódnak meg először az emberben, amikor Sárospatak városát látogatja meg. Ezek a szavak fogalmazódtak meg bennem is, amikor 2022 februárjában megérkeztem a Sárospataki Református Teológiai Akadémia kollégiumába, hogy tanulmányi mobilitáson vegyek részt.

Nagy Norbert (1897) · 2021-09 · beszámoló

Közzétette nagynorbert99@y... · Csü, 2021/09/30 - 20:31

Budapest. Álmaink helyszíne. A megfoghatatlan magasság otthona. Egyházilag a szakmai elismerések városa. A fejlődés legbiztosabb lehetősége. A Duna, a Margit-sziget, a Deák, a fák, a sárga villamos otthona. Nem volt olyan opció, hogy ne menjek. Hogy ne próbáljam ki. Hogy ne éljem át. Egyszer életemben. Hogy lehetek én is.

Földvári Debora (293) · 2021-09 · beszámoló

Közzétette Földvári Debora · Csü, 2021/09/23 - 15:52

2021 nyarán újból szakmai tapasztalatot, új barátságokat, élményeket szerezhettem a MRE Zsinati Ifjúsági Irodánál az Erasmus+-nak köszönhetően. Ezt tetőzte a főváros nyüzsgése, a teológustársaim jókedve és a kedves fogadtatás, így a végéhez közeledve újból elmondhattam, hogy: hálás vagyok Istennek ezért a lehetőségért.

Balás Zoltán Attila (1023) · 2021-09 · beszámoló

Közzétette B. Zoltán · Hét, 2021/09/20 - 12:09

Ha egy szóban kellene jellemeznem azt, hogy milyen volt másodjára az Exodus Egyesülethez menni szakmai gyakorlatra, akkor azt mondanám: hazatérni. Különleges volt azt látni, hogy mennyi minden változott egy év alatt, nem csupán a világ, hanem maga az Exodus is bővült, növekedett, de az a szeretet, amivel fogadtak, cseppet sem változott, sőt csak erősödött az idei munkaidő alatt.

Balázs Gergő (307) · 2021-09 · beszámoló

Közzétette balazsgergo · Hét, 2021/09/13 - 12:44

Talán kicsit túlzás lenne azt állítani, hogy a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonba érkezve olyan érzésem támadt, mintha haza érkeztem volna, de azt biztosan kijelenthetem, hogy bár egy egész év telt el a legutóbbi ottlétem óta, ez az idő legfeljebb egy-két hétnek tűnt, amikor idén nyáron ismét beléptem az intézet kapuján.

Gecse Krisztián-Dániel (274) · 2021-09 · beszámoló

Közzétette gecsekrisztian · Szo, 2021/09/11 - 17:19

Miután sok ideig nem mehettünk ki a legtöbb esetben a szobából sem, ez a szakmai gyakorlat lehetőséget adott arra, ami vírushelyzet előtt egyértelmű volt: a személyes szolgálatra. A sok jó élmény közül a legmeghatározóbb talán ez marad: végre, újra lehet mások jelenlétében dicsőíteni, áhítatokat tartani, játszani, élni.

Kutasi Beáta (351) · 2021-09 · beszámoló

Közzétette Kutasi Beáta · Csü, 2021/09/09 - 21:00

A 2020/21-es tanév szakmai gyakorlatát a Magyarországi Zsinati Ifjúsági Irodánál töltöttem. Ugyanolyan csodálattal figyeltem a munkatársak szorgalmát, kitartását, örömét, mint évekkel ezelőtt, amikor a zsinat által szervezett tanítványképzésen vettem részt. A csodálat engem is munkatárssá formált. Ott voltam közöttük, és volt lehetőségem az érem másik oldalát is meglátni.

Miklos Tamas (108) · 2021-09 · beszámoló

Közzétette Miklós Tamás · Pén, 2021/09/03 - 12:59

"Páloskert Somogy megye Gálosfa településén a Zselic lábánál fekvő gyönyörű természeti környezetben lévő összefüggő terület. A 23 éve működő Családokért és Közösségekért Alapítvány elsődleges célja a családok és kisebb-nagyobb közösségek keresztyén alapokon való összetartása és segítése kulturális, vallási, rekreációs és sport tevékenységek által." Ez áll a rövid ismertetőben az emléklapomon. Röviden: gyönyörű hely, sok fizikai és lelki munka.

Lacatos Norbert (1075) · 2021-07 · beszámoló

Közzétette LaNorbert · Ke, 2021/07/13 - 13:38

„A maradandóság városa.” Így nevezte egyik kedvenc költőm, Ady Endre harmadév második féléves tanulmányaim színhelyét. Akik olvasták a verset azoknak egyből beúgrik melyik magyar városról van szó, a többieknek ajánlom elolvasásra.

Bancea Mátyás-Dániel (350) · 2021-02 · beszámoló

Közzétette Bmatyy · Hét, 2021/02/08 - 10:28

Amikor változásról van szó, gyakran halljuk a kifejezést, hogy ismeretlen vizekre evez valaki. Milyen érdekes, hogy a tengerek és óceánok, a messzeségbe elnyúló nagy víz a mai napig bárki számára érthető hasonlatként van jelen a köztudatban. Mély és ismeretlen volt számomra is minden új környezet, helyzet és találkozás, amellyel ebben a félévben Debrecenben “úszhattam szembe”.

Józsa Tamás (317) · 2020-10 · beszámoló

Közzétette tamas.jozsa98 · Vas, 2020/10/11 - 19:27

A Forrás. A forrás? Nem, a Forrás.

A budapesti Tiszta Forrás Alapítvány fogadott idén nyáron köreibe (intézményébe), hogy tanulhassak, fejlődhessek az ott elvégzett szakmai gyakorlat által. Hálás vagyok ezért a lehetőségért, mert mostanig külön nem fogadtak tőlünk teológust, csak az RMK-n keresztül.

Andrási Zoltán Sándor (328) · 2020-10 · beszámoló

Közzétette Andrási Zoltán ... · Pén, 2020/10/02 - 15:09

2020 nyarán az Erasmus+ szakmai gyakorlat pályázatának köszönhetően, lehetőségem adódott, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálatnál szakmai gyakorlaton vegyek részt. Hálás vagyok elsősorban Istennek, hogy minden nehézség ellenére sikerült kiutaznunk és eltudtuk kezdeni szolgálatunkat. Mindez azonban nem valósulhatott volna meg az MRSZ nyitott, szeretetteljes, és megértő hozzáállása nélkül, hiszen a koronavírus járvány minden tervet felborított, azonban a szervezet ennek ellenére is fogadott bennünket.

Gecse Krisztián-Dániel (274) · 2020-09 · beszámoló

Közzétette gecsekrisztian · Sze, 2020/09/16 - 13:02

A szakmai gyakorlatokról az volt az elképzelésem, hogy egyszeri, 1-2 hónapos rövid munka és tanulás lehetőségét jelentik, mindezt egyben. Azonban úgy látom, hogy ennél sokkal több lett. Számomra legalábbis sokkal több lett!

Gegő Csenge-Beáta (281) · 2020-09 · beszámoló

Közzétette Csenge · Csü, 2020/09/10 - 21:30

A 2020-as év mindannyiunk számára tartogatott izgalmakat és ez a nyári mobilitással sem alakult másként. Budapesten az Exodus irodánál hatalmas szeretettel és lelkesedéssel fogadtak bennünket, majd egy kis koronavírus teszt után be is dobtak minket a mély vízbe, azaz inkább egy kicsiny falusi gyülekezetbe, ahol éppen, szerintük gyerektábor, szerintem vakációs bibliahét zajlott. Hogy hogyan hívjuk az mindegy is, lényeg, hogy a gyerekek hitét, bibliaismeretét, közösségtudatát igyekeztük fejleszteni, hogy ezáltal közelebb kerülhessenek Istenhez.

Balázs Gergő (307) · 2020-09 · beszámoló

Közzétette balazsgergo · Hét, 2020/09/07 - 16:45

Egy kicsit megbotránkoztam, amikor az első reggeli kávézás alkalmával az asztaltársaság tagjai úgy beszélgettek Katiról, Mariról és Zsuzsiról, mintha valamilyen tárgyak lennének, amiket egyszer vagy kétszer ki lehet próbálni.

Csomós Júlia (362) · 2019 · beszámoló

Közzétette csomosjulia · Hét, 2019/10/07 - 12:14

Segíteni kiváltság! Ezzel a jelmondattal indultam neki a nyárnak, tudva azt, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat debreceni székhelyén fogom tölteni a nyári szakmai gyakorlatot. Jó kis szlogen volt, bevallom, de ahogyan mondani szokás: a szó elszáll, így hát igyekeztem gyakorlatba ültetni.

Ilyés Tímea (282) · 2019 · beszámoló

Közzétette itm9 · Sze, 2019/10/02 - 16:44

Félelmekkel a szívemben indultam el ötödév második félévében Budapestre. Még az utolsó pillanatban is azon gondolkodtam, hogy vissza kellene mondanom ezt a lehetőséget és jobb lenne itthon maradni. Akik ismernek, azok tudják, hogy nem vagyok egy kalandvágyó ember. Sokkal jobban szeretek otthon maradni, bezárkózni és a saját kis jól megszokott világommal törődni. Nem szeretem a változást, és minden új történés félelemmel tölt el. Sok külső ösztönzésre hallgatva mégis nekivágtam ennek a kalandos félévnek. És utólag átgondolva, egy pillanatig sem bánom.

Csatári Leila (294) · 2019 · beszámoló

Közzétette Leila · Csü, 2019/09/26 - 11:07

Miért? Talán ez volt az a kérdés, ami legtöbbször felmerült bennem a nyáron. Miért ilyen nehéz keresztyénnek lenni? Miért szenvedünk? Miért van ennyi huncutság, és mosoly a gyermekek arcán a kórtermekben? Mert ennyi csillogó szempárt egy helyen látni egy időben soha nem láttam, mint akkor ott a budapesti Bethesda Gyermekkórházban a szakmai gyakorlatom során.

Gáspár Mónika (364) · 2019 · beszámoló

Közzétette gasparmonika · Sze, 2019/09/25 - 16:08

A lelkem útján
Évek óta a kedvenc zenekarjaim közé tartozik az Anna and the Barbies és ahogy Budapestre érkeztem a 4-es 6-os című dala járt a fejemben. Érkezésem utáni reggelen kiderült, hogy a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyerekkorháza felé a 4-es 6-os villamossal kell közlekednem, megtudva ezt az információt mosolyt csalt az arcomra és újra meg újra meghallgattam ezt a dalt, ami így már más értelmet kapott.

Benczédi Zsófia (58) · 2019 · beszámoló

Közzétette Benczedi Zsofia · Ke, 2019/09/24 - 12:54

Az Erasmus program segítségével nyári szakmai gyakorlaton vehettem részt a budapesti Bethesdai Református Gyermekkórházban. A szakmai gyakorlat során klinikai lelkigondozást végeztem különböző osztályokon.

Demeter Henrietta (365) · 2019 · beszámoló

Közzétette demeterhenrietta · Hét, 2019/09/23 - 19:12

Talán az lenne a legformálisabb megközelítése a beszámolómnak, ha én is mindenekelőtt a hála szóval jellemezném az érzéseim. Nem fogom ezt tenni. Nem azért mintha e nemes érzés egy fikarcnyi szegmense sem fogalmazódott volna meg benne, hanem mert úgy érzem, hogy a közhellyé íztelenedett szónál sokkal jobban kifejezik a sorok közt rejtőzködő, sok esetben még a magam számára is kimondatlan, az akaratlagosan vagy ösztönösen becsempészett, szavakba zsugorodott emóciók.

Kolcsar Norbert Jozsef (96) · 2019 · beszámoló

Közzétette Kolcsár Norbert... · Csü, 2019/04/18 - 22:54

2018 szeptemberétől, 2019 januárjáig egy szűk félévet, tanultam, Miklós Tamás évfolyamtársammal együtt, a Tiszán Inneni Református Egyházkerület lelkészképzésének fellegvárában, vagyis a Sárospataki Református Akadémia intézményének falain belül.

Szabó Gabriella (34) · 2019 · beszámoló

Közzétette szabogabriella · Pén, 2019/03/15 - 13:45

Mindenekelőtt szeretném a hálámat kifejezni a lehetőségért, hogy fél évet tölthettem el az Anyaországban. Őszintén szeretnék „beszámolni”, ferdítések vagy utólagos eufória nélkül.

Lőrinczi Eszter (36) · 2019 · beszámoló

Közzétette lorinczieszter · Pén, 2019/03/15 - 13:37

Mint sok más ember, én is képes vagyok minden szóhoz, érzéshez, emberhez egy dalt asszociálni. Így történt, hogy egész nyáron a Honeybeast Budapest vs London számát hallgatva készültem a budapesti öt hónapomra.