A második félévben 11 diákunk tanul Erasmus-ösztöndíjjal Magyarországon. Balás Zoltán, Csatári Leila, Demeter Remény, Földvári Debora, Gecse Krisztián, Gegő Csenge, Nagy Eszter, Péter-Györgyi László a Károli Gáspár Református Hittudományi Egyetemen, László Bernadett a Budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetemen, Nagy Dávid és Ördög Sándor a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Velük beszélgettem április utolsó napján. Volt, aki nem tudott részt venni a beszélgetésen és írásban írta le a gondolatait. A beszélgetés során elhangzott és a beszámolókban leírt gondolatokból szemelgetek.
Néhány kérdéssel indítottam, aztán rendre mindenki szóhoz jutott. Arra voltam kíváncsi, hogy mi a tanulság számukra ebből a karanténos mobilitásból. Hogyan vesznek részt az órákon? Van-e valamilyen virtuális közösségük az ottani diákokkal? Az itthoniakkal hogyan tartják a kapcsolatot? Mit üzennének a diáktársaknak, akik azon gondolkoznak, hogy pályázzanak vagy sem tanulmányi mobilitásra. Mivel gazdagodtak, élmény, tapasztalat, tudás szintjén?
Egyértelmű, hogy egyikőjük sem így képzelte el ezt a tanulmányi mobilitást, amikor február elején kiutazott. Amikor leadtam az Erasmus pályázatom, rémálmaimban sem gondoltam, hogy annak nagy részét a szobámban ücsörögve fogom tölteni. Március 13-án hazajöttek mindannyian, László Bernadett kivételével és itthonról kapcsolódtak be az online oktatásba. Bernadett nem bentlakásban lakott, hanem az egyik budapesti unitárius egyházközség vendégszobájában, így amellett döntött – az ottani Erasmus-felelős tanárral is egyeztetve –, hogy inkább marad, mert itthonról internetkapcsolat hiányában nem tudott volna bekapcsolódni az előadásokba. Lassan már a kollokvium időszaka következik, jelentkezni kell a meghirdetett vizsgaidőpontokra.
A hazautazást követően, a kezdeti sokkból való felocsúdást követően szép lassan mindenki megszokta az új oktatási formákat. Visszakaptam valamit az ottani hangulatból, de mégse. Tárgyi tudásom bővül, a szellemiség közvetlen, ugyanaz, de elmaradnak a szünetek örömei, vidám hangulatai, elmaradnak az évfolyam közös programjai, a gyülekezeti együttlétek, szolgálatok, a gyakorlati házi feladatok. Lassan már elfogadtam a kialakult helyzetet és mellette nagyon jól esik megtapasztalni, hogy a körülmények ellenére is a közösség tagjainak tekintenek bennünket a teológusok, sőt kifejezték sajnálatukat és kárpótlásként felajánlották, hogy ha egyszer ez a járványügyi helyzet véget ér befogadnak minket otthonaikba néhány napra, hogy együtt vehessük szemügyre Budapest látványosságait, együtt töltődhessünk hitben, gyülekezeti alkalmakon. Jól esett a támogatásuk és az együttérzésük. Hálás vagyok, az ott töltött hetekért, még ha rövid ideig is tartott. Évfolyamtársainktól tettrekészségből és empátiából kaptunk leckét, tanárainktól a tananyag mellett emberközeliséget tapasztaltam, Isten pedig türelemre és alázatra intett.
A beszámolókból azt szűrtem le magamnak, hogy a budapesti teológusközösséget a Rádayban történt tavalyi tragédia, mintha „összerántotta” volna és sokkal összetartóbbak lettek, talán ennek köszönhetően, meg az azóta átélt költözködések, viszontagságok miatt is jobban odafigyelnek egymásra, tanárok és diákok egyaránt.
A mobilitás arra is jó, hogy az itthon természetesnek tartott, magától értetődő dolgok felértékelődjenek. A kolozsvári Teológián minden egy épületben van: a kollégium, a konviktus, a templom, a tantermek, a könyvtár, és ez kényelmessé tesz minket. A távolból ezek a dolgok, akár a közösség is, amit itthon sokszor lesajnálunk, sokkal értékesebbnek tűnik.
Nagy Dávid úgy fogalmazta meg, hogy az, amit átél olyan, mint amikor az ember elkezd egy jó filmet nézni, aztán egyszer csak megszakad és a reklám jön. És lehet jó a reklám is, de mégsem a film. Mégis a csalódottságnál nagyobb az a jóérzés, hogy peregrinus diákként a látókörük tágult, új élményekkel, tudással gazdagodtak, új barátokra tettek szert. Még így is, szinte mindegyikük azt fogalmazta meg jótanácsként az itthoni diáktársaknak, hogy érdemes elindulni, világot látni, még akkor is ha ezt felemás módon egy másfél hónapig ténylegesen, azóta virtuálisan vehetnek részt egy másik Teológia közösségében, oktatásában.