Budapest. Álmaink helyszíne. A megfoghatatlan magasság otthona. Egyházilag a szakmai elismerések városa. A fejlődés legbiztosabb lehetősége. A Duna, a Margit-sziget, a Deák, a fák, a sárga villamos otthona. Nem volt olyan opció, hogy ne menjek. Hogy ne próbáljam ki. Hogy ne éljem át. Egyszer életemben. Hogy lehetek én is.
Szakmai gyakorlatomnak otthon adó intézmény a Magyarországi Unitárius Egyházkerület volt, azon belül pedig a Budapesti Unitárius Egyházközég. Az az egyházközség, amire itthonról, Erdélyből felnézünk, akinek jelenléte, tevékenysége meghatározó. Az egyházközség, aminek szószékének tekintélye van. Aminek igehirdetései útmutatók és irányformálók mindünk számára.
Engem mindig is a kihívások éltettek. A stresszhelyzetek, a megoldásra váró feladatok. Így hát nagyon vártam már, mert éreztem, ez valóban új helyzet lesz. Mentorom, dr. Czire Szabolcs, már első nap egy hosszú megbeszélésre invitált, amiben részletesen elmondta tennivalóimat. Amiben mesélt a gyülekezet összetételéről, milyenségéről. Amiben körbevezetett a templomos-ingatlan eldugottabb részein is, például a huszártoronyba is felmentünk, ami rendkívül egyedülálló élmény, mert nem látogatható meg olyan egyszerűen. Sétánk alatt óriási lelkesedéssel mesélt a templom történetéről, és nekem is azt szabta ki egyik feladatomul, hogy annak megépülését és felújításait tanulmányozzam ottlétem alatt.
A kéthónapos kintlétem alatt minden nap irodaszolgálatot teljesítettem. Fő feladatom a presbiteri gyűlések jegyzőkönyveinek átvizsgálása volt, amikből a gyülekezeti vezetők közti dinamikára és a templom épületével kapcsolatos eseményekre kellett figyelnem.
Ezen kívül négyszer szolgáltam összesen július és augusztusban azon a bizonyos szószéken, amiről korábban már írtam, és amiről azt mondtam, hogy különösen kiemelt hely. Mentorom szolgálataim előtt mindig segített a prédikációírás folyamatát beindítani, majd közben is jó tanácsaival, új nézőpontjaival mindig tudta emelni beszédeim színvonalát. Homiletikából is sok mindent tanultam tőle ez idő alatt. Kihívás volt ott szolgálni, megpróbálni a budapesti értelmiségi, nagyvárosi embereknek lelki táplálékot nyújtani és hirdetni a jó hírt, az Evangéliumot. Teljesen más a szituáció, a kontextus a hazaihoz képest, szóval gyorsan kellett tanulnom. De minden percét imádtam.
Hazatérve büszkén mondhatom, hogy alkalmam volt egyetemi éveim során egyszer külföldön gyakorlatozni, tanulni, ami egész életemben meghatározó pont marad. Sok mindennél meghatározóbb.
És végezetül: ott van a város. A város, ami otthonommá lett a nyár alatt. Ahol álmok, tervek szövődtek. Ahol világmegváltásról beszélgettünk. Ahol felnőttebbé, érettebbé váltam. Köszönöm.