A 2021/22-es tanév szakmai gyakorlatát a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban (továbbiakban SAO) töltöttem. A tavalyi beszámolómhoz hasonlóan úgy érzem, már itt, az elején leírom az olvasók számára, hogy érdemes nyári szakmai gyakorlatként ezt az intézményt választani és megtapasztalni, megélni mindazt, amit szavakkal nem tudok megfogalmazni, kifejezni, mert számomra annyira jól telt. Talán merészen, de úgy fogalmaznék, hogy az egyik legjobb döntés volt a teológus éveimet és azon belül, az Erasmus szakmai gyakorlatokat ezzel az intézménnyel megkoronázni.
Úgy gondolom, hogy mi, teológusok, akik nemsokára lelkipásztorok leszünk egy-egy gyülekezetben és a közvetlen környezetünkben láthatjuk, hogy az egyházközségeink lassan-lassan elöregednek, érdemes átélni azt, hogy milyen, mit jelent idős emberekkel foglalkozni. Ugyanakkor megéri kipróbálni azt is, hogy hogyan tudunk csapatként együtt dolgozni különböző korosztályú emberekkel, jelen esetben az intézet munkatársaival.
Bevallom, első nap fenntartásokkal indultam el az intézménybe. Nem igazán tudtam elképzelni, hogy mit fogok én egy idősek otthonában tenni, hiszen nem volt tapasztalatom azzal kapcsolatosan, hogy milyen lehet egy ilyen hely, milyen egy idősek otthona. Aztán igencsak hamar belerázódtam a SAO mindennapjaiba. Természetesen ehhez nagymértékben hozzájárult az ott dolgozó közösség, a munkatársak és az ott lakók befogadása, segítőkészsége, empátiája, kedvessége és mérhetetlen szeretete. Mindenben segítettek, útbaigazítottak, ha kellett egy dolgot többször is elmagyaráztak, nem éreztették velem azt, hogy csak rövid időt töltök ott, hogy idegen vagy kívülálló lennék, sőt befogadtak, mintha mindig is oda tartoztam volna.
A munkakört, melyet ottlétem alatt betöltöttem nagyon szerteágazónak mondanám. A feladataimnak volt olyan része, amikor arra a meglévő tudásra volt szükségem, amelyet a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet falain belül órákon tanultunk (igehirdetés, lelkigondozás), azonban volt olyan része is, melyhez az ember személyisége, életből fakadó ismereti, tapasztalatai kellettek.
Számomra meglepő volt, hogy mennyire hálásak ezek az emberek, s ezt ki is mutatják, visszajelzést adnak mindenről. Valahányszor istentiszteletet tartottam mindig voltak megjegyzések. Szeretik az újdonságot, hiányzik nekik a változatosság, ezért jól esett nekik például néhány erdélyi kiejtés. Mindenért hálásak tudnak lenni, még azért is, ha csupán egy pohár vizet töltesz a pohárba.
Én sok mindent tanulhattam a SAO-ban másokról, de leginkább magamról. Ha visszagondolok az eltöltött időszakra végtelenül hálás vagyok azért, hogy megismerhettem ezeket az embereket, az ott lakókat, az ápolókat, a lelkésznőket, a szakácsokat, a takarítónőket, a mosodában dolgozókat, a szabót, a kapusokat, stb. Végtelenül hálás vagyok azért, hogy mindennek a részese lehettem.
Mindenkit arra bíztatok, aki úgy érzi, hogy szeret idős emberekkel foglalkozni, s talán azt is, aki érzi magában a kíváncsiságot, hogy megnézné, hogy milyen is az a hely, amiről Győzi annyit mesélt nekünk, bíztatom én is, hogy ha teheti, legalább egyszer menjen el és próbálja ki, mert sokkal-sokkal gazdagabban jön haza tapasztalatban, élményekben, lelkileg, érzelmileg gazdagodik meg. Tisztában vagyok azzal is, hogy nem egyszerű kilépni a megszokott komfortzónáinkból, de megéri.